passion-of-dance
passion-of-dance
Tartalom
Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Csapatunk

Filák Márk

Szakmai vezető, a Passion Of Dance Egészségmegőrző TSE elnöke.

Pályája során pedagógusként, intézményvezető-helyettes pedagógusként, de még légiutaskísérőként is megmutatkozott már. Tanulmányait tekintve táncpedagógus, így az egyesület igazi szíve-lelke.

Feledi Ildikó

Szakmai megvalósító, mentor, a Passion Of Dance Egészségmegőrző TSE alelnöke.

Többszöri TÁMOP projektmenedzserként segített már családoknak, fiataloknak, gyerekeknek egyaránt. Korábbi munkaköreit tekintve dolgozott már referensi, esetmenedzseri, kistérségi koordinátor, iroda- és programvezető pozícióban is, melyek során részt vett arra rászorulók rehabilitációjában, szervezetfejlesztésben. Ezeken kívül munkái során tett a gyermek- és ifjúságvédelemért, illetve a kistérségi munkaerőpiaci mutatók javításáért. Az oktatásban is kiválónak bizonyult, hiszen több cikluson át is vezetőjévé választották a GM Alapfokú Művészetoktatási Intézménynek.

 

 

 
Galéria

Kattints arra a képre, amelyiket nagyobb méretben szeretnél megnézni!

 
Tartalom

A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!